Rozmaringos őzsült

HOZZÁVALÓK

  • 1,8 kg őzcomb

a páchoz: 

  • 300 g sárgarépa
  • 300 g petrezselyem gyökér
  • 300 g zeller
  • 100 g karalábé
  • 3 db közepes vöröshagyma
  • 6 nagy gerezd fokhagyma
  • 2 ek. szemes bors
  • 1 ek. borókabogyó
  • 8 db babérlevél
  • citrom frissen facsart leve

sütéshez:

  • 16 gerezd fokhagyma
  • 20 dkg füstölt mangalica szalonna
  • bors
  • őrölt rozmaring
  • 12 ek. zsír

ELKÉSZÍTÉS

A páchoz való zöldségeket megtisztítjuk, megmossuk, majd vastagabb karikára / nagyobb kockára vágjuk, a vöröshagymát negyedeljük és edénybe tesszük. Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a citrom levét, a fűszereket (bors, boróka, babér) és kb. 1,5 liter vízzel öntjük fel.

20 percig főzzük, majd kihűtjük. Ha hidegre hűlt, ráöntjük a két darabbal lévő őzcombra úgy, hogy azt mindenhol teljesen ellepje. Az edényt alufóliával fedjük és a húst ebben a pácban 2-3 napig érleljük, szigorúan hűtőben tartva. Félidőben átforgathatjuk a húsokat, hogy mindenhol egyformán átjárják az ízek.

(Érdemes a pácolási fázist beiktatni, mert a húst nagyon jól puhítja és remekül ízesíti is.)

Kivesszük a pácból a húst, papírtörlőn leszárogatjuk. A húsok mindkét oldalát gazdagon megtűzdeljük fokhagyma gerezdekkel és szalonna csíkokkal. A hús mindkét felét sózzuk, borsozzuk, bőven meghintjük őrölt rozmaringgal, majd tepsibe fektetjük. (Vadhús esetén a fűszerezés lehet kicsit bátrabb, erőteljesebb, mint általában.)

Ha marad szalonnacsík és fokhagyma, azt a húsok tetejére szórjuk.

A húst meglocsoljuk 12 ek. olvasztott zsírral. A tepsit alufóliával fedjük és előmelegített sütőben kb. 1,5-2 óra alatt közepes tűznél puhára sütjük. (A sütési idő függ az őz korától.) Félidőben megfordítjuk a húst.

Amikor a hús már puha, levesszük az alufóliát és még néhány percre visszatoljuk a sütőbe, hogy szép piros színt kapjon. Ízlés szerinti körettel tálaljuk. Jól illik hozzá a burgonyapüré vagy a hagymás törtburgonya, amit a sült szaftjával meglocsolhatunk.

  1. Vasyagerne szerint:
    A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik. Ez egy előnézet, a hozzászólás az engedélyezést követően fog megjelenni.

    Volt Casino No Deposit Bonus Codes

    ganeral
    ganeral
    ganeral
    ganeral
    ganeral
    ganeral
    ganeral
    ganeral
    ganeral
    ganeral

    Two UP Casino $30
    Interwetten Casino €100 Free Chip
    Red Stag Casino 105 Free Spins
    Lady Hammer Casino No Deposit Bonus Codes
    Wild Jackpots Casino No Deposit Bonus Codes

    Postepay Casinos : 2022 Deposit and Withdrawal Review 928d318

    7bcf5b79eba2ad7852254d79dafe5b4dse

  2. Vasyagerne szerint:
    A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik. Ez egy előnézet, a hozzászólás az engedélyezést követően fog megjelenni.
  3. Vasyagerne szerint:
    A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik. Ez egy előnézet, a hozzászólás az engedélyezést követően fog megjelenni.
  4. Vasyagerne szerint:
    A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik. Ez egy előnézet, a hozzászólás az engedélyezést követően fog megjelenni.
  5. Vasyagerne szerint:
    A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik. Ez egy előnézet, a hozzászólás az engedélyezést követően fog megjelenni.

    Jackpot Wheel Casino No Deposit Bonus Codes – Page 16 of 16

    Romeo Wherefore Art Thou?
    internetteki en iyi oyunlar
    Letonyan?n K?y?s?n?n Bulundugu Deniz
    Shift Run
    Short Life 2
    Kare Patlatma Oyunu
    alkol ile oynanan oyunlar
    Codycross 70li Y?llar Grup 328 Bulmaca 3 Cevaplar?
    Kelebek Oyunu
    Codycross Vahsi Bat? Grup 440 Bulmaca 1 Cevaplar?

    Bobby Casino No Deposit Bonus Codes
    ZodiacBet Casino No Deposit Bonus Codes
    Springbok Casino R250 No Deposit
    Casino Superlines No Deposit Bonus Codes – Page 4 of 5
    VIPs Casino 50 + €5 FC Free Spins

    24Bettle Casino 36 Free Spins 66319e4

    7bcf5b79eba2ad7852254d79dafe5b4dse

  6. Vasyagerne szerint:
    A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik. Ez egy előnézet, a hozzászólás az engedélyezést követően fog megjelenni.

    bet365 Casino : Best Online No Deposit 2022 Bonus Review

    Cantan?n Agz?n? Ac?p Kapatan Disli Duzenek
    Video Game Princess
    Burger Bar
    Valentine Interior Design
    Stick Cricket Super League
    Bulas?k Y?kama
    Golcu Oyunu
    Yap?skan Bloklar Evrim
    The Floor is Lava!
    Codycross Oyun Salonu Grup 277 Bulmaca 4 Cevaplar?

    Shanghai Lights Slot>Online Shanghai Lights Slots for Real Money!
    SportEmpire Casino No Deposit Bonus Codes
    Zev Casino 20 Free Spins
    PachiPachi Casino No Deposit Bonus Codes
    Miami Club Casino $128 Tournament

    Rembrandt Casino No Deposit Bonus Codes b928d31

    7bcf5b79eba2ad7852254d79dafe5b4dse

  7. Vasyagerne szerint:
    A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik. Ez egy előnézet, a hozzászólás az engedélyezést követően fog megjelenni.

    Billion Casino No Deposit Bonus Codes

    Erkek Canta
    Shadow Fight 3 – RPG fighting
    Codycross Tatil Koyu Grup 545 Bulmaca 5 Cevaplar?
    Bulmaca Kulesi Oyunu
    Car Eats Car 3 Twisted Dreams
    online oyunlar pc mmorpg
    Artifact Quest – Match 3 Puzzle
    Codycross Defile Grup 531 Bulmaca 4 Cevaplar?
    Top Chef Hero 2
    Robot Dinazor Oyunu

    Bitstarz Casino: Best Bonuses and Free Spins Review in 2022
    Unibet Casino No Deposit Bonus Codes
    Casinodep 200% First Deposit
    Big Spin Casino 150% + 25 FS First Deposit
    Battle for Troy Slot > Online Battle forTroy Slots for real money

    Casino On Line Real Money No Deposit BONUS CODES for Slots! e6_4862

    7bcf5b79eba2ad7852254d79dafe5b4dse

  8. Vasyagerne szerint:
    A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik. Ez egy előnézet, a hozzászólás az engedélyezést követően fog megjelenni.
  9. Vasyagerne szerint:
    A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik. Ez egy előnézet, a hozzászólás az engedélyezést követően fog megjelenni.

    Thunderbolt Casino No Deposit Bonus Codes

    online
    online
    CodyCross Viagem a Espanha Grupo 843 Quebra-cabeca 1 Respostas
    online
    online
    online
    online
    online
    online
    online

    Casobet Casino No Deposit Bonus Codes
    True Fortune Casino No Deposit Bonus Codes
    Spinaru Casino 50 Free Spins
    21 Dukes Casino 70 Free Spins
    Live Blackjack | Best Online Live Dealer Blackjack in the USA

    Lucky Red Casino $15 No Deposit e7_5ec7

    7bcf5b79eba2ad7852254d79dafe5b4dse

  10. Vasyagerne szerint:
    A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik. Ez egy előnézet, a hozzászólás az engedélyezést követően fog megjelenni.

    6Black Casino Ђ100 Free Chip

    rentalzonepa
    dosw
    smartrmail
    sballatidisalute
    mcst
    randywebb
    furbeenina
    ponder-points
    hmtl
    kazumiffy

    Play Online Blackjack For Real Money | Best US Casinos 2022
    32Red Casino : ?10 No Deposit Bonus Review Online 2022
    Casinodep No Deposit Bonus Codes
    LSBet Casino Review – No Deposit Free Spins Best Bonus Offers
    Casino Extreme No Deposit Bonus Codes

    Royal Spinz Casino No Deposit Bonus Codes fb18139

    7bcf5b79eba2ad7852254d79dafe5b4dse

  11. Vasyagerne szerint:
    A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik. Ez egy előnézet, a hozzászólás az engedélyezést követően fog megjelenni.

    Mango Spins Casino No Deposit Bonus Codes

    l-essentials
    aanbestedingsnieuws
    metatv
    headreplica
    fountain
    ireneflorentina
    ponder-points
    wherewasgod
    toto-school
    intellectslinkup

    Slots Cafe Casino 10 Free Spins
    Next Casino 50 Free Spins
    Slot Vibe Casino No Deposit Bonus Codes
    Online Gambing Articles- Exclusive Analysis of the Online Gambling Industry
    Jackpot Capital 30 Free Spins

    Slots Wynn Casino 325% Match 8139e46

    7bcf5b79eba2ad7852254d79dafe5b4dse

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük