Gyümölcsös vaddisznó sült

  • 1 kg vaddisznócomb (diója)
  • 50 g füstölt szalonna
  • 100 g aszalt szilva
  • 4 nagy (savanykás) jonatánalma
  • 50 g ementáli sajt
  • só, bors
  • kevés zsiradék

Elkészítés: A megtisztított, megmosott húst bepácoljuk, 3-6 nap elteltével levéből kiemelve lecsorgatjuk, 1 órára besózzuk, meghintjük egy kevés őrölt borssal, sonkaszerűen megkötözzük, de a két végét addig kötözetlenül hagyjuk, amíg éles, hosszú pengéjű késsel a közepét fel nem szúrtuk, és jól megtömködjük az előző este langyos vízbe áztatott, kimagozott aszalt szilvával, majd a két végét is elkötözzük. Tepsibe tesszük, előmelegített, forró sütőben (200-220 fok) egy kevés olajjal vagy zsírral megkenve, hirtelen megkapatjuk, egy kis vizet öntünk alá, betakarjuk alufóliával, és kb. 1 órán át pároljuk, illetve addig, amíg meg nem puhul. Akkor levesszük az alufóliát, a szalonnából 4 kakaskát vágunk, a hús tetejére tesszük. Amíg a hús párolódik, előkészítjük az almákat: megmossuk, magházukat kiemeljük – csak egy vékony almadugót illesszünk vissza az aljára – a helyükre 1-1 hasáb ementáli sajtot teszünk, a tetejükre pedig 1-1 szilvaszemet. A hús mellé, a tepsibe tesszük, amíg az megpirul, az almák is megsülnek. (Készíthetünk belőle többet, mindig nagy sikere van!) A ropogósra sült szalonnát félretesszük, lefejtjük a zsineget a húsról, vékonyan felszeleteljük. Előmelegített tálra rendezzük, megöntözzük a pecsenyelével, kidíszítjük a kakaskákkal, köré rakjuk az almákat és a maradék kimagozott, kevés vízzel vagy borral felforrósított szilvát. Pirított burgonyával tálaljuk.

Forrás: http://carnedevanat.ro/hu/content/14-gyumolcsos-vaddiszno-sult

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük